2012. augusztus 21., kedd

SWIM










Na persze nem lehet mindenki Michael Phelps, de egyértelműen az úszás az a sport amihez a leginkább kötődök. Talán ez nem is olyan nagy csoda, hiszen 15 év hal élet után, bátran állíthatom, hogy sikerült "megtanulnom" úszni. Hogy egészen őszinte legyek, igazából nem csak úszni, hanem szinkronúszni is, amit a mai napig a világ egyik legnehezebb sportjának tartok (amellett, hogy már elég sok mindent kipróbáltam, szóval elhihetitek:)).
 Nagyon sokáig nem voltam kibékülve azzal, hogy a fél életemet a csempék nézegetésével kell töltenem, de utólag nagyon örülök, hogy ezt a sportot választották nekem (hiszen 4 évesen azt hiszem nem sok beleszólásom volt), miközben hálát adok az égnek, hogy úszóhártyáim még nem nőttek.

Fürdőruha: Nike
Nadrág: Nike
Cipő: Nike
Pulóver: Nike
Photo: Robert Sz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése